Nemrég házinak kaptuk egy amerikai és egy hagyományos típusú önéletrajz megírását. Eléggé gondolkodtató házi volt, nem tantárgyi jellege miatt. Hanem, hogy mi a fenét írjak eddigi 17 évemről, hisz még alig történt velem említésre méltó. Volt az első nap a suliban, aztán mikor először nyertem versenyt, amikor felvettek a gimibe, amikor sikerült a nyelvvizsgám, az első szerelmem, az első csók...stb....itt valahogy kifújt. Akkor mi a fenét írjak az ofinak?! Ezeket mégsem lehet. Úgyhogy kreáltam magamnak egy életet..... de asszem ide most nem azt írom le.

Tehát 1990. január huszonötödikén láttam meg a napvilágot Cegléden, azóta is itt élek szüleimmel, tesómmal, négy (vad)macskámmal és Dobival, aki azonosítható dömperként, lóként, úthengerként, medveként, de alapjáraton kutyának volt definiálva.
Születésem után körülbelül 15 évvel derült ki, hogy baj van az agyammal. Azóta vagyok ilyen hülye. Pont ekkor kezdtem el a középsulit és ekkor nyíltam ki a világ felé vagy az énfelém, erre már nem emlékszem, említett okok miatt.
Találtam pár új barátot, voltam szerelmes (megint) és szenvedtem bajokban - lelkiekben.
Nemrég végre célt is adtam az életemnek, továbbtanulás címen. Rendőr leszek, közöltem egy szép nap szüleimmel a vacsoraasztalnál. Válasz: a holttestemen át sem! Úgyhogy azóta még inkább törekszem emez álom megvalósítására. Márpedig úgyis rendőr leszek!!! :) Januártól talán el is kezdem megvalósítani e remek értelmét életemnek. Polgárőr leszek. De miért váltott ez ki ugyanolyan reakciót a szüleimből mint előbbi bejelentésem?! :)
Karatézok is. Az agyamnak már úgyis mindegy, lelkileg sem lehetnék rokkanttabb, úgyhogy csak testileg fáj. Az meg meggyógyul. Versenyezni is fogok, vagy nem, de mindenesetre lekötöm magam ...
Szerelmes is voltam, sokszor eddig. Mindig én jártam balul. Pedig a szerelemnek jó érzésnek kéne lennie, nem? Nos, én éppen gyógyulok - megint. Vagy mindig?

Életem többi momentuma a jövő zenéje, eddigiekkel nem voltam megelégedve. Ha majd egyszer úgy fekszem le, hogy igen, ez egy fasza kis nap volt, akkor majd megállok. Akkor tudom, hogy igenis boldog voltam azon a napom és ezért már megérte élni...

    Addig is rólam, bővebben:

Utálok hajat szárítani, ebből következik, hogy nem is szoktam, utálom a pacalt, a sóskát és a spenótot, viszont imádom az állatokat, főlem a sajátjaim. Amit még utálok az a hazugság, a kétszínűség, a foci, a fekvőtámasz, a fizika és a matek, a rózsaszín, a habos-babos ruhák és a macskapisi, mert büdös. Hál' Istennek és a neveltetésemnek sokmindent szeretek is: elázni a nyári esőben, zenét hallgatni, kutyát sétáltatni, barátnőimet sétáltatni - bár ez nekik nem mindig jön be -, sorozatokat nézni - igazi mániákus vagyok -, olvasni - szintúgy. Szeretem a nyers gombát és répát, szeretek fürdőszobát takarítani - ez nyilván valami aberráció :) -, és szeretek kevésbé okos emberekkel beszélgetni, mert mellettük okosnak látszom.

Amire sosem tudnál rávenni az a főzés és, hogy még egyszer megnézzem a Viasztesteket meg az Átkot. =S